Repülőgépszállító anyahajó, 2008

Ejtőernyővel érkeztek. Lőjj ki mindenkit, akit csak tudsz. Leérkezés után hát a hátnak, aztán hirtelen megjelenik Clyde, és elintéz pár embert. Ezután intézzetek el mindenkit aki leszállópályánál van, és közben hatástalanítsd azt a négy vadászrepülőgépet, amelyikek mögött fel van nyílva a talaj. Útközben helikopterrel érkezik erősítés ellenetek. Mindenki elintézése után menjetek a hajó végébe a konténerekhez, és a mentőcsónaktól hátrébb a szellőzőn menjetek be. Az ajtónál (pajzs van a falnak támasztva) fedezékből intézzétek el a hordók mögött megbúvó ellenfeleket. Ezután menjetek oda, ahonnan lőttek rátok, és bal oldalon be a kapun. Clyde kezd egyre rosszabb színben feltűnni, azaz kiderül, hogy áruló. Intézzetek el mindenkit a helyiségben, majd szerezd meg Philip adathordozíját, amiért tízezer dollárt kaptok, majd másszatok fel a létrán, menjetek tovább, ugorjatok le, másszatok fel ismét, ahol két ellenség próbálja az utatokat állni, és vágjátok ki a padlót a szekrényben lévő vágóeszközzel. Ezután menjetek a rakodótérbe, intézzetek el mindenkit, majd jön először bal oldalról, utána jobb oldalról erősítés ellenetek (az oldalsó felvonók után a jobb oldalon van Clyde második számítógépe, aminek használatáért ötezer dollárt kaptok). A végében van az egyik táska, amiért hétezer dollárt kaptok. A bejárattal szemben egy pajzs van a falnak támasztva. Mássz fel az egyik konténerre, vagy használd ki a fedezékeket. Miután mindenkit megöltetek, menjetek a hangár másik végébe a kapuhoz, majd az arra felé álló vadász repülőgéppel lődd ki, és intézzétek el a kijövő érős páncélzatú ellenefelet és az embereit. Ezután menjetek be a kilőtt kapun, és használjátok a felvonót, majd menjetek be az irányítóterembe és beszéljetek a kapitánnyal, ennek a teljesítéséért tízezer dollárt kaptok. Ezután menjetek vissza a felvonóhoz, majd le a lépcsőn, és a hangárban intézzetek el mindenkit, aminek a bejáratához egy pajzs van támasztva. Bent jobb oldalt a felvonóval jön erősítés természetesen ellenetek. Miután elintéztétek őket, másszatok fel a hangár végében, egyikőtök ki fogja lőni a csövet, majd mellettetek nyissátok ki a kaput és intézzetek el mindenkit (lesz egy erős páncélzatú ellenfél is rakétavetővel). Elintézésük után toljátok rá a rakétát a süllyesztőre, majd másszatok fel a sarokban és menjetek végig a rácson, menjetek be az ajtón, szedjétek le a rácsot és másszatok fel a létrán. Ezután rohanjatok a hajó másik végébe, miközben az süllyed és lőnek is rátok (ahelyett, hogy menekülnének).